Jókai-díj a Károlin

Gál Hedda a KRE ÁJK Szilassy Aladár könyvtár könyvtárosa 2026.02.21-én Révkomáromban harmadszor vehette át a Jókai-díjat.

A Jókai-díj a Falvak Kultúrájáért Alapítvány, valamint a révkomáromi Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület 20 éve, 2006-ban alapított kitüntetése, melynek tárgyiasult formája Jókai Mór kezének márványból elkészített, arannyal bevont másolata. Az eredeti műalkotást még Jókai Mór életében Donáth Gyula szobrászművész készítette. Az erről készült másolat Miskédi György, bánki műköves mester munkája. A pályázat eredményéről nemzetközi zsűri dönt a magyar kultúra napján, a díj pedig Jókai Mór születése évfordulójához legközelebb eső hétvégén kerül kiosztásra Jókai szülővárosában, Révkomáromban. Ugyanazon személy leggyakrabban háromévente kaphatja meg a kitüntetést.

Az idei irodalmi pályázat témája "Jókai Mór és a szabadságharc" – naplói, művei és életrajzi visszaemlékezések alapján. A pályázatok értékelése során a szakmai szempontok mellett az alkotói hitelesség is kiemelt figyelmet kapott. Gál Heddának eddig három saját kötete jelent meg: Ősanya (versek, novellák – 2016), Röpkekilenc (versek, kisprózák – 2019), Mazsolát elegyít (versek, kisprózák – 2025). A mostani pályaművét RózaBella jeligével látta el, Jókai Mór két feleségének, Laborfalvi Rózának és Nagy Bellának a nevéből alkotva. A pályamű bekerült a Végh József által szerkesztett, idei Jókai-díj antológiába.

Heddát 2016-ben és 2019-ban is Jókai-díjjal tüntették ki, melyek közül az elsőt szülővárosának Zentának ajándékozta, a másodikat megtartotta. A harmadik, most kiérdemelt díjat és a nyertes értekezést a Károli Gáspár Református Egyetemnek adományozza. Szeretné, ha motiváló lenne a hallgatóknak (és nem különben az oktatóknak, munkatársaknak) ez a díj, sarkallva őket az írásra, az anyanyelvünk őrzésére, ápolására.

Szívből gratulálunk Gál Heddának a rangos irodalmi díj elnyeréséhez!

Jókai-díj a Károlin 2026¬_Gál Hedda virágcsokorralJókai-díj 2026¬_Gál Hedda oklevele¬_Jókai gipszbe öntött aranyozott keze

A Jókai-díj 2028 pályázat témája: „Miért érdemes ma Jókait olvasni?” A pályázat kiírói személyes hangvételű esszéket várnak arról, mit adhat Jókai Mór életműve és munkássága a mai fiataloknak.

Következő események


Összes esemény

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Shop

Károli Shop

Sport a Károlin

Sport a Károlin

nyelvvizsgaközpont

nyelvvizsgaközpont illusztráció - link a theolingua.hu oldalra