Újra lehet pályázni a rendszeres szociális támogatásra

A 2016/2017. II. félévben is megpályázható a rendszeres szociális támogatás azoknak a hallgatóknak, akik szociális alapon rászorulnak. Pályázni a pályázati adatlap kitöltésével és a szociális helyzetet igazoló dokumentumok, igazolások benyújtásával lehet. A pályázatokat a Hallgatói Önkormányzat és az Egyetemi Szociális Bizottság bírálja el, hiánypótlásra nincs lehetőség.

Bővebben ...

Diplomaosztó és oklevélátadó az ÁJK-n

2017. január 28-án Prof. Dr. Balla Péter rektor és Dr. Törő Csaba dékán, valamint az Avató Tanács a Károli Gáspár Református Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar 2016/2017. őszi félévében végzett jogász hallgatóit állam- és jogtudományi doktorrá avatta a Fasori Református templomban.

A doktoravatót követően további 65 hallgató vehette át oklevelét az ÁJK gazdaságtudományi és társadalomtudományi képzésein: Emberi erőforrások alapképzésen, Bűnügyi szakjogász és Gazdaságdiplomáciai szaktanácsadó szakirányú továbbképzéseken; Jogi, Emberi erőforrások, Kereskedelem és marketing, Televíziós műsorkészítő felsőoktatási szakképzéseken.

Ezúton is szívből gratulálunk hallgatóinknak és szíves figyelmükbe ajánljuk az Egyetem alumni programját.

Educatio 2017

A KRE ÁJK is képviseltette magát az Educatio Kiállításon

2017. január 19–21. között rendezték meg a budapesti Hungexpon az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást, ahol a több ezer érdeklődő különböző előadások keretein belül megismerhette a magyarországi és külföldi továbbtanulási lehetőségeket és a kiállítók képviselőivel beszélgetve részletesen tájékozódhatott az egyes intézmények képzéseiről. A Károli Gáspár Református Egyetem standjánál felkészült kollégáink képzéseket bemutató kiadványokkal, ajándéktárgyakkal és szórólapokkal várták az érdeklődőket.

A KRE ÁJK részéről a Tanulmányi Osztály és a Karrieriroda kollégái, doktorandusz hallgatóink, a HÖK tagjai és oktatóink készséggel tájékoztatták a KRE standot felkeresőket a Kar képzéskínálatáról, ösztöndíj-lehetőségekről, a szokásokról, kollégiumi elhelyezésről, karriertervezésről, nyelvtanulási lehetőségekről. A Jogi Kar vezetését képviselve kilátogatott standunkhoz Dr. Homicskó Árpád Olivér és Dr. Szuchy Róbert dékánhelyettesek, valamint Gál László kari igazgató is.
Reméljük, hogy a február 9-i nyílt napon sok ismerős érdeklődő arccal találkozunk majd.

Tudtad, hogy a KRE Állam-és Jogtudományi Karán nem csak jogi, hanem gazdaságtudományi és társadalomtudományi képzések közül is választhatsz?

Képzéseinkről bővebben itt: http://www.kre.hu/ajk/index.php/oktatas/kepzeseink.html

Bankintézet keres jogász vagy közgazdász gyakornokot

 

A Sopron Bank Burgenland Zrt. jogász vagy közgazdász gyakornokot keres napi 4-8 órás munkavégzésre végrehajtási osztályára.

Feladatok:

  • közjegyzőkhöz, bíróságokhoz, hatóságokhoz beadandó anyagok összeállítása,
  • bejelentések (végrehajtási lap/záradék, hitelezői igények, felszámolási kérelmek), egyéb egyszerűbb dokumentumok elkészítése és benyújtása, valamint a benyújtáshoz való előkészítés
  • egyszerűbb ügyekben közreműködés,
  • adatok rögzítése és dokumentumok kezelése
  • napi folyamatokhoz kapcsolódó adminisztratív feladatok ellátása

Elvárások:

  • minimum 2 lezárt év egyetemen, aktív nappali tagozatos hallgatói jogviszony
  • német nyelvtudás
  • az Ms Office programok felhasználói ismerete
  • gyors munkavégzés, erős terhelhetőség
  • precizitás

Előnyt jelent:

  • korábbi gyakorlat,
  • „B” kategóriás jogosítvány,

Munkavégzés helye: Budapest, XII. kerület

Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, hogy küldje el önéletrajzát a szabot@sopronbank.hu e-mail címre a pozíció pontos megjelölésével!

Marketing asszisztens pozíció minimum 3 hónapra

Nemzetközi piacokra dolgozó, konferenciákat/tréningeket szervező cég keres fiatalos, dinamikus csapatába gyakornokot.

Főbb feladatok:

  • Marketing és értékesítési csapat munkájának támogatása
  • Esetenként önálló projektek kezelése
  • Általános asszisztencia
  • Marketing és rendezvényszervezési feladatok
  • Adatfeldolgozás és adatbázis kezelés és építés
  • Iktatás
  • Megbeszélések, találkozók szervezése
  • Iroda működéséhez szükséges beszerzések bonyolítása, postai ügyintézés
  • Egyéb adminisztratív feladatok ellátása 

Elvárások:

  • Rugalmasság, segítőkész hozzáállás
  • MS Office felhasználói szintű ismerete
  • Precíz, pontos munkavégzés, megbízhatóság
  • Minimum középfokú angol nyelvismeret

Amit kínálunk:

  • Betekintés egy dinamikusan fejlődő vállalat feladataiba
  • Támogató környezet
  • Fiatalos, lendületes csapat

Munkavégzés helye:

Budapest, XIII. Váci út. 19. Panoráma Irodaház

Ha szeretnél egy fiatalos csapatban dolgozni, akkor várjuk önéletrajzod a hr@glceurope.com e-mail címre.

 

A Károli az ország legjobb jogi karai között

Megjelent a 2016-os rangsor

Egyetemünk vezeti a HVG jogi képzésterületi rangsorát az oktatók kiválósága szerint! A teljes cikk itt található.


Tehetséggondozás a KRE ÁJK-n

Tájékoztató füzet hallgatók számára

A felsőoktatásban töltött idő alatt a hallgatók felkészülnek a munkaerő-piacon történő megjelenésre. A tanulmányok alatt értékes képességeket szereznek, azonban ezek a képességet elsősorban élő munkakörnyezetben fejlődnek az ott szükséges mindennapi problémamegoldás során. Az egyetem önmagában is rengeteg lehetőséget nyújt a szakmai tudáson kívüli képességek, készségek fejlesztésére, amennyiben a hallgató nyitott ezeknek a lehetőségeknek a kiaknázására.

A készségfejlesztéshez mindkét fél akarata szükséges, azaz a felsőoktatási intézmény nyújtotta lehetőségeket a hallgatónak ki kell használnia ahhoz, hogy a munkaerő-piacon értékelt kompetenciákat megszerezze. Az egyetemi évek alatt tehát saját magunk menedzserévé kell válnunk, keresnünk, felismernünk és kihasználnunk a lehetőségeket. A felsőoktatáshoz kapcsolódó intézményi vagy intézményen kívüli ösztöndíj programok kiváló teret kínálnak ehhez, hiszen céljuk a tehetséges, fejlődni vágyó és akaró hallgatók felkarolása, támogatása és sikeres elindítása a munkaerő-piacon.    

A kiadvány célja, hogy a hallgatók áttekintést kapjanak arról, hogy egyetemi tanulmányaik alatt milyen tehetséggondozási programokban és milyen feltételekkel vehetnek részt, illetve hogy mely program részletesebb megismerésében kihez fordulhatnak további információkért.

A teljes füzet letölthető a képre kattintva:

teszt

fhjfhjkfhjkhgjk

Szlovákia

Pavol Jozef Šafárik University in Košice Beszámoló 2013/14/1  

Parókia

Fejlesztés alatt...

Alkategóriák

Következő események


Összes esemény

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont